Medicina

Medicina

Formáció

"Meghallottuk a hívást ott bent a szívünkben a szeretet felé. Összeforrtunk egy szándék mentén, hogy tovább adjuk a rezgést."

Medicina néven alapított zenekart Gyulai Juli, Ternyák Richárd, Molnár Endre, Bognár Zsolt és Várnai Ákos. Az első lemezüket 2021 márciusában vették fel, amely albumon a 7 csoda, azaz a szeretett közönségük által már jól ismert 7 gyönyörű dal kapott helyet. A Medicina zenekar számára elképesztően fontos a közösség, akiknek zenélhetnek, akiknek készíthetik a dalaikat és akiknek áramoltatni szeretnék azt a rengeteg áldást, melyben részesülnek. 

 

Jegyek