Közösség

Számtalan tapasztalást, élményt élünk át földi létezésünk során. Nem mindegyik könnyű, nem tudjuk mindet szépnek élni, egyszerűen megemészteni. Talán a legnehezebb ilyenkor, ha nincs kivel megosztani a fájdalmunkat, a nehézségeinket, egyedül érezzük magunkat elakadásaink során. Az egyedüllét érzése fokozza a fájdalmat, a tehetetlenség érzését, és hajlamosak vagyunk rögtön támadni, marcangolni önmagunkat, semminek és senkinek minősíteni segítségért kiáltó énünket. És az sem könnyű, amikor az örömöt, a fejlődést nincs kivel megosztani. Mert az elmagányosodás érzése mindig keserű.

De bármennyire is hihetetlen, mégis teljesen egyszerű, hogy semmi olyan nem történik velünk, ami ne történt volna már meg másokkal. Egyszerű és nemes igazság. A tanulság pedig, hogy épp ebből fakadóan sosem lehetünk egyedül, magányosan, kirekesztve és elzárva. Már csak az Egység, az elválaszthatatlan kötelék miatt sem, amivel mind össze vagyunk kapcsolva egymással és a Forrással is.

Soha nem jött az égből, a Forrásból olyan tanítás, hogy bármit is teljesen egyedül kellene véghezvinni. Meséink is épp azt tanítják, hogy van, amikor várni kell; van, amikor alkalmassá kell válni, hogy a cél elérhető legyen; van, hogy sárkányokkal kell megküzdeni az úton, de mindig van segítsége a főhősnek. Legyen az a legkisebb királyfi, vagy a szegény ember legkisebb fia. A segítség, a támogatás még csak egzisztenciához sem kötött. Létezésünk okán jár, létezésünk okán érdemeljük meg.

Minden könnyebbnek megélhető, ha társak vannak körülöttünk. Nem kell mindent nekünk tudni, nem kell mindent egyedül megoldani. És ez felszabadító és mesés. Együtt sokkal többek vagyunk, sokkal könnyebb erősnek maradni, sokkal könnyebb meggyógyulni és felállni, ha már a földre kerülés elkerülhetetlen volt. Mert a közösség magában hordozza az elfogadást, a támogatást, a szeretetet. Összeköti az Egység. Minden megvan benne, amire szükségünk van a kiteljesedéshez, a megpihenéshez, a szárnyaláshoz, a tanuláshoz, az emelkedett létezéshez.

Ezekért támaszkodunk a közösségre, mint a minket és mindent megtartó pillérre. Mert együtt lenni, kapcsolódni, egymásnak erőt, támogatást és szeretetet adni gyógyít, felemel, megtart és távlatokat nyit. 

 

További pilléreink:

Jade Spirit Fesztivál pillérek - Szeretet

Jade Spirit Fesztivál pillérek - Egység

Jade Spirit Fesztivál pillérek - Szolgálat