Király Mónika

Király Mónika

Pszichológus, tarot kártya olvasó

A látható világban nyilvánul meg az életünk. Ám a testünkön belül egy belső, láthatatlan pszichikus világ is létezik, mely magában hordja a látható világban már megvalósult vagy a jövőben megvalósulható történéseket. A külső és belső világunk közötti közvetítés eszköze a tarot kártya is lehet, melynek lapjait 25 évvel ezelőtt vettem a kezembe először.  

Pszichológusként (ELTE 1999-2004) a pszichének a racionális-logikus működésen túli, tudattalan működése érdekelt leginkább, ezért olyan irányokban képeztem magam, amely bejárást kínál a lelkünk mélyebb, tudattalan rétegeibe is.  Álomfejtés, hipnózis, művészetterápia és a tarot-kártya használatán át segítem a bennünk lévő mélyebb tudás megismeréséhez az embereket.

Az utóbbi 6 évben Balin, Ubudban élek, ahol kulturális-művészeti-spirituális elvonulások keretében Bali látható és láthatatlan világába vezetem be az utazókat. Fő fókuszom azon van, hogy hogyan lehet kapcsolódni a bennünk rejlő bölcs, egón túli részünkkel, ami a gondolatainkat, érzéseinket, a világban való működésünket harmonikussá teszi, és másokat is ehhez szándékozom hozzásegíteni a tevékenységeimmel.  

Király Mónika programjáról, a Tarot kártya tanácsadásról itt olvashatsz!

Jegyek