David R. Hawkins Tanulócsoport

David R. Hawkins Tanulócsoport

Spirituális közösség

A Tanulócsoport célja az Igazság. Nem az értelmező kéziszótárban található főnévre utalva, hanem arra, ami túl van főneveken, igéken és mindenen, ami szavakban kifejezhető. Igazság, mint Dharma – ahogy Buddha utal rá; Igazság, mint az Út és az Élet – ahogyan Jézus utal rá; és  az Igazság, mint Tao – ahogy Lao Tzu utal rá.
Az Igazságra mi David R. Hawkins tanítása nyomán leltünk rá magunkban újra, meglepetten, hogy az ez idő alatt mindvégig ott volt. A felfedezés öröme olyan indíttatássá nőtte ki magát, melynek ereje kétségtelenné tette hozzáállásunkat az élet felé, ez pedig nem más, mint Isten Szeretete, amelyről úgy tartják, hogy e dimenzióban a Megvilágosodásban csúcsosodik ki. Célunk a tökéletes emlékezet arra, hogy kik vagyunk, és célunkat Isten kegyelmével el is érhetjük.

A workshop során Hawkins kiemelten javasolt módszerével/viszonyulásával fogunk foglalkozni, a kontemplációval és az önátadással.

David R. Hawkins Tanulócsoport koordinátorai: Kövér Imre és Fehér Péter

Jegyek