Egyed Brigi

Egyed Brigi

Jógaoktató

Kiskoromtól kezdve mindig is a sport szerelmese voltam. Szerettem volna mindenben kipróbálni magam, táncoltam, szertornáztam, gumiasztaloztam. Majd ahogy leérettségiztem a munka és az egyetem mellett egyre kevesebb idő jutott magamra, a kikapcsolódásra, a testmozgásra. Így lettek egyre szürkébbek a hétköznapok… egészen addig míg a jógával nem találkoztam.

Eleinte csak tíz percet gyakoroltam minden reggel, de már az is csodálatos hatással volt az életemre. A szürke hétköznapok újra színesen ragyogtak, s ekkor döntöttem el, hogy ezt a csodát szeretném átadni másoknak is.

A vendéglátást és az egyetemet is abbahagytam, mert biztos voltam a megérzésemben, miszerint a jóga az én utam. Az élet olyan embereket küldött mellém akik segítettek, terelgettek az úton, egészen addig mígnem valóra vált az álom. A Samadhi Jógastúdió oktatója lettem. Megleltem a hivatásom, a munkám boldoggá tesz. Embereknek adhatom át a jóga tanítását, ezzel lehetőséget biztosítva nekik is egy jobb, teljesebb, boldogabb életre.

Napindító Jóga Flow

A flow gyakorlás alapját a test és a légzés együttes áramlása adja, ezáltal könnyedén megtapasztalható milyen az amikor a figyelem nem ragad meg egy gondolatot, helyette együtt áramol jelen pillanat formájának változásával. Napüdvözletekkel gazdagított könnyed órával készülök, így kezdőként és haladóként is bátran csatlakozhatsz!

Szeretettel várlak! 

Jegyek