Dr. Földvári Éva Gabriella

Dr. Földvári Éva Gabriella

Táncterapeuta

Küldetésem, hogy megmozdítsalak. Teszem ezt tánc- és mozgásterapeutaként, Lomi Lomi Nui masszőrként és kutatóként (neurobiológus). Segítek önmagadat, az utadat megtalálni, vagy más oldalról, segítek a válaszaidnak megszületni a tested, a lelked bölcsessége által.

Tudom, hogy a zene, a tánc, az érintés mindenféle ideológia nélkül is hatalmas energiákat tud felszabadítani, mert a tested a táncban, az érintésben levésben önmagára és belső erejére talál.

2004 szeptembere óta foglalkozom táncterápiával. Nagy Márton pszichológus irányítása alatt ismerkedtem meg a csoport analitikus csoport tánc –mozgásterápiával (Magyarországon ezt az irányzatot Nagy Márton alapította és ő is képviseli). 2009-ben elindítottam, kezdetben hölgyeknek, ma már koedukált, táncmeditációs foglalkozásaimat.

Megtanultam ösztönösen mozdulni. Rájöttem, hogy a táncommal teremthetek, gyógyulhatok, eszmélhetek, feltöltődhetek és válaszokat kaphatok. Hiteles válaszokat, hiszen közvetlenül a Forrástól kapom mindezt ajándékba. És ez JÓ, örömmel tölt el, az öröm pedig belső erőt ad.

Két éve ismerkedtem meg a hawaii Lomi Lomi Nui gyógyító masszázzsal. Szer-elem volt első látásra, mesteremnél Lancsin Zsuzsannánál képződtem. Saját bőrömön tapasztaltam meg a minőségi érintés gyógyító, feltöltő, kimozdító erejét. Így kapcsolódott össze a mozdulat, a tánc és az érintés belső erőt fokozó ereje terápiás tevékenységemben.

Az érintés, a tánc új dimenzióit szeretném Neked megmutatni, átadni akár betegséggel küzdesz, akár egészséges kereső vagy.

Válaszd a jelenlét, a tapasztalás ajándékait és légy szabad!

Gyere, mozdulj, érezz, érints, élj újra örömmel!

Várlak szeretettel, érintéssel és tánccal: Földvári Éva G.

Táncra fel!

Jegyek