Mindenki egyéni okból indul el az önismeret, ha úgy tetszik, akkor a spiritualitás útján. A sok-sok egyéni út azonban mégis egy gyökérre vezethető vissza, s ez nem más, mint annak a felismerése, hogy valami nem jó, nem működik, nehézséget okoznak bizonyos cselekedeteink, megéléseink. Megjelenik a vágy, hogy változást szeretnénk, könnyebbséget, nem akarunk újra és újra ugyanazzal szembesülni, szabadabbá, boldogabbá akarunk válni.

Eljutunk ezek után különböző segítőkhöz, előadókhoz, könyvekhez, stb. Keresünk és keresünk, s a megtalált dolgokból elveszünk annyit, amiennyire épp képesek vagyunk. Aztán amikor már elég sok spirituális témájú könyvet olvastunk, előadást hallgattunk vagy filmet néztünk, akkor talán elkezdünk tágabb, messzebbre mutató célok felé indulni. Sokaknál jelenik meg a vágy a megvilágosodás, a nirvána teljes megtapasztalása iránt.

Tapasztalataim szerint kevés embernek van igazán fogalma arról, hogy mit is jelent megvilágosodni, miért is gondoljuk azt, hogy vágyunk erre az állapotra. Mert ez az egész megfoghatatlan. Lehet róla sokat olvasni, de ez nem visz közelebb a megéléséhez. Ellenben elviszi a fókuszt arról, hogy jelen legyünk, valóban az itt-ben és a most-ban maradjunk. Pedig már ez sem könnyű.

Az utóbbi időben sokat beszélgettünk itt a Jade kollegákkal arról, hogy vajon miért meditálnak, miért jógáznak az emberek egyre nagyobb számban. Ebben a mai posztban azonban inkább a jógás vonalról írnék. Van köztünk, aki rendszeresen jógázik, van, aki sosem jógázott még, és vagyok én, aki ugyan jógáztam már többször, de igazán nem fogott meg. Nem lettem sem a megszállottja, sem a rendszeres művelője. Ebben semmi ítélkezés nincs, egyikünk részéről sem. Abban közös a nevező, hogy fontosnak tartjuk a testmozgást, és a fesztiválon szeretnénk minél több mozgás- és jóga fajtát megmutatni, hogy ki-ki szabadon megtalálja azt, amire neki van szüksége.

Néhány hete én egy olyan helyre járok tornázni, ahol gyógytornászok és mozgásterapeuták tartanak csoportos és egyéni órákat. Kevésbé spirituális tapasztalatszerzés céljából mentem oda, mint inkább a fizikai állapotom javítása érdekében. Ma reggel egy igen korai nyújtó órára mentem el, amitől önmagában is hősként éltem meg magam. :)

Veszett jól éreztem magam a torna közben is, utána meg egyenesen szárnyaltam. Azt tapasztaltam meg, hogy a jóga nem más, mint torna. Csak a világ azon felén, ahonnan származik, jógának hívják. Az ászanák sorát csinálja az ember már az iskolai testnevelés órán is, csak nem tudja ezt sem ő, sem a tesi tanár. A mozdulatot kitartjuk, a légzésre figyelünk. Ezáltal a test nyílik, tágul, az energia áramlik és kitölt mindent, eljut minden sejtbe. Mindannyiunk megtapasztalja a testünk korlátait, aztán a korlátok tágulását, ahogy újra és újra csináljuk a gyakorlatokat. És megtapasztaljuk azt a végtelen szeretetet, ahogy a test igyekszik követni a lélek akaratát; neki, érte tenni és működni. És az elme automatikusan kikapcsol, simul bele a lélek vágyába, hogy mit és hogyan csináljon. Így válik eggyé a test, a lélek és a szellem. Ez az a pillanat, amikor mindez megtörténik, megélhető, legfeljebb nem tudatosodik. De a megtörténés erejéből, összhangjából mindez semmit nem vesz el.

Éppen ezért a mai nap után én azt gondolom, nem az a fontos, hogy mit csinálsz, milyen eszközt és módszert választasz, csak az a fontos, hogy menj és csináld. Válassz, cselekedj, add oda magad a folyamatnak és élvezd ezt az egészet. A többi pedig majd jön magától.

 

Szerző: Scheer Barbara