Zentai Laci álmodta meg ezt a fesztivált, az ő bemutatkozását már olvashattátok a honlapon. De most szeretném nektek magunkat, a mi utunkat megmutatni. Arról mesélni nektek, hogy megannyi küzdelem után, hol tartunk most, mi mindenen mentünk keresztül máig, eddig a pillanatig, ahol már azt élhetjük, hogy igen, mi társak vagyunk. Segítői, megtartó és biztonságot nyújtó közegei egymásnak, ahol már kérdés nélkül, vakon megyünk egymás mellett az úton. Mert szövetséget kötöttünk, mert látjuk és érezzük már egymást.

2018 telén indultunk egymás felé. Nem a legideálisabb helyzetben találkoztunk, én terhelt voltam négy másik munkahellyel, a fesztivál szervezése pedig hatalmas csúszásban volt. Lacinak ember kellett, s bár nem én tűntem az álmai netovábbjának a temérdek másik munkahelyemmel, ráadásul már előre leszervezett külföldi utam volt a fesztivál idejére, mégis tenyérbe csaptunk.

Innentől két egészen eltérő síkon működtünk. Az egyiken egy furcsa, rögtön működő bizalom alakult ki közöttünk. Néhány hetes ismeretség után lettem a fesztivált működtető egyesület elnök helyettese, a másikon egyáltalán nem értettük egymást. Én azt éltem meg, hogy Laci nem hall meg engem, nem érti, amit mondok, nem tudok hozzá eljutni. Falrahányt borsó minden, amit mondok, és értetlenül álltam a helyzet előtt. Mit kezdjek ezzel, hogyan dolgozzunk így együtt, hogyan teremthetnénk így értéket? Volt bennem döbbenet, tehetetlen düh. Minden. Nem is tudom, hogy hányszor álltam a kilépés szélén és kérdeztem újra és újra, hogy miért kaptam ezt, mit vétettem, miért van ezzel dolgom, s ha már van, hogyan bírok én el ezzel a helyzettel. S eközben működött a másik sík is, mert vendégül látott Laci a családja körében, de nem néhány órára, hanem estétől másnap estig. Teljes volt a döbbenetem, emlékszem. Mi mindent megpróbáltam, hogy kibújjak ez alól a vendégeskedés alól. De nem sikerült. És ott újabb szinte érthetetlen dolog történt, mert Laci feleségével egyetlen este és éjszaka alatt szerettük meg egymást nagyon-nagyon. Bevallom, ez sok erőt adott a kitartáshoz.

Szükségem is volt kitartásra, mert számtalanszor feszültünk egymásnak a hetek és hónapok alatt. Feladtuk egymásnak a leckét, az biztos. Gyanítom, hogy neki sem volt könnyű dolga velem, és ez azért még hosszú hónapokig így volt.

Szeretetteljes fesztivált csináltunk, bár azt hiszem, ebbe az égiek keze vaskosan benne volt. Mert hogy nem a mi egységünk és letisztult energiáink keltették életre a fesztivált, az azért biztos. De, megmaradtunk egymás mellett. Azt hiszem, hogy a legmélyebb pontjainkon is valahogy annyit tudtunk, hogy nem rossz a másik, nem direkt kerget az őrületbe. S mindeközben sok időt töltöttünk együtt a munkán kívül is. Emberként voltunk egymás mellett. Beengedve a másikat az életünkbe, a privát szféránkba. Engedtük látni magunkat. S talán ez volt a gyógyír mindenre. Mert amikor megmutatja magát a másik, amikor betekintést enged a színfalak mögé, akkor ott már nem igen lehet nem szeretni. Így vagyunk kitalálva. És ez nagyon jó. Mert a szeretet, amely nem kér semmit és nem vár el semmit, falakat dönt le és egységet teremt. Finoman és lágyan mossa el a korlátokat, oldja fel az ellentéteket. És ez történt velünk is. A szeretet összetartott és megerősített minket. Nem mondom, hogy ma már mindenről ugyanazt gondoljuk, de elfogadjuk a másik döntéseit. Elfogadjuk a másikat minden folyamatával, minden nehézségével együtt. Nem ítélkezünk egymásról és nem akarjuk megváltoztatni a másikat. Azt hiszem, egyszerűen szeretetben és figyelemmel kísérjük egymást. Ott vagyunk, ahol és amikor kell. Láttuk egymást megzuhanva, sírtunk már egymás karjaiban, nevettünk nagyokat, beszélgettünk napokon át, jelen vagyunk egymás életében. Ma már biztosan együtt álmodunk újabb és újabb álmokat, terveket szőve, hogy mit tehetünk még, hogyan teremthetünk és biztosíthatunk újabb és újabb színteret nektek, ahol megélhetitek ti is biztonságban önmagatokat. Mi már szerető és megtartó közeget nyújtunk egymásnak, és együtt olyan közösséget álmodunk, ahol titeket is ez a biztonságos és megtartó energia ölel körül.

 

Szerző: Scheer Barbara