A fesztivál szervezése kapcsán rengeteg emberrel találkozom, kerülök kapcsolatba, hiszen hónapok óta keressük azokat az előadókat, zenészeket, segítőket, akik értéket képviselnek, akik adhatnak nektek, adhatnak nekünk. Szerencsére szép számmal vannak és mesélek is majd róluk.

Viszont azt is tapasztalom, hogy bár szeretünk adni, szeretünk segíteni, de módszereket, eszközöket adunk könnyen és szívesen. Ezeket tudjuk biztonsággal adni, a sérülés legkisebb veszélyével, ez jár a legkevesebb félelemmel. S talán értem. Mégis-mégis, én úgy érzem, hogy ennél sokkal többet adhatunk egymásnak. Adhatnánk önmagunkat. Pőrén és csupaszon. Megmutatva, hogy hol tartunk, hogy jutottunk el idáig, milyen fájdalmakon, buktatókon vezetett az utunk, milyen társak és segítők voltak ott időről időre mellettünk.

Beszélni a szeretetről, az egységről, az elfogadásról lehet. Értékesen is. Tényleg. De lehet mélyebbre menni. Lehet élen járni. Mert elfogadom-e magam, ha nem merek megmutatkozni? Élem-e az egységet, hogy te és én ugyanonnan jöttünk és ugyanoda tartunk, hogy mindkettőnknek ugyanaz az eredője, ha a félelmem távol tart tőled? Mesélhetek-e neked a szeretetről, ha félek odaállni eléd nyitott szívvel, a lelkemet, a létezésemet felajánlva neked, érted és mindannyiunkért? Én azt hiszem, nem lehet enélkül, ezek nélkül igazán adni, tanítani, emlékeztetni és emlékezni.

Éppen ezért, arra gondoltam, hogy kiállunk most elétek. Megmutatkozunk. Lássatok, érezzetek minket, ítéljetek meg, ha azt érzitek, vagy vigyetek minket tovább, éltessetek bennünket, az energiánkat, ha megérintünk bennetek valamit ott mélyen. Mi vállaljuk. S vállaljuk azért, mert nem félünk. Nem félünk attól, hogy kevesek vagyunk, nem félünk attól, hogy mit fogtok gondolni rólunk. Mert elfogadjuk és vállaljuk, hogy azok vagyunk, akik. Ott tartunk, ahol. De tiszta szándék vezet bennünket. Adni, tenni szeretnénk. Értéket létrehozni, közösséget teremteni. Hozzátenni ahhoz, amit és amennyit csak tudunk, hogy a világunk élhetőbb legyen, hogy a szeretetet ne keresni kelljen, hanem egyszerűen magunkba engedni, tapinthatóvá váljon.

Azt szeretném megmutatni nektek, hogy nincs mitől félni. Együtt lenni, haladni valamifelé az nem mindig könnyű. Nem pusztán szivárvány és csillámpóni vár az úton. Van, amikor nagyon nehéz. Mert úgy érzed, hogy falakba ütközöl, mert úgy érzed, hogy nem látnak és nem hallanak, esetleg kifejezetten támadnak. Vagy úgy érzed, hogy kevés vagy éppen, hogy alkalmatlan a feladatra, hogy túl nagy fába vágtad a fejszédet. Hogy érdekek sérülnek, vagy épp szétvet a düh és az indulat. Vagy elfogyott a muníciód. És nem is érted, hogy mindez, hogy történhetett meg, hogyan is lehet ennyi mindent érezni, s vajon mit vétettél, hogy idekeveredtél, ebben a slamasztikában ülsz. Vannak ilyen percek, napok, akár hetek is. Mert nyomkodjuk egymás gombjait, mert felszínre hozunk fájó pontokat, elakadásokat. És ezek bizony nem könnyű időszakok, nem könnyű szembesülések. De mindezzel nincs semmi baj. Tényleg.

Mert így működünk, még így fejlődünk. És van, ami segít. Segít az együtt és sosem egyedül érzése. Mert semmit nem kell soha egyedül és segítség nélkül megoldani vagy megélni. Segít a szeretet és a valódi elfogadás. Segít a tiszta szándék. És segít, ha emlékezni tudsz, hogy a legsötétebb pillanatodban és a másik legsötétebb pillanatában is ott van az érték mindenkiben. Ott van a fény és a mindenség minden egyes pillanatban mindenkiben. Hogy értéket képviselünk létezésünk pillanatától fogva örökkön örökké. És ez nem elvehető, nem elveszíthető. Szükség van mindannyiunkra és ünnep mindannyiunk létezése. Mindenkor.

A következő bejegyzésben megmutatom, megmutatjuk, mi hol tartunk és hogy jutottunk el oda, ahol most tartunk. Kik vagyunk mi, a Jade Spirit Fesztivál mögött.

Szerző: Scheer Barbara